CIKKEK

Gabona külföldi tárolókba is?

2005.06.20

Németországi és belgiumi intervenciós raktárkapacitásokat keres a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tavalyi gabonával telt hazai tárolók egy részének felszabadításához – értesült lapunk. A felvásárolt áru gyors elszállítására a 7-7,5 millió tonnára tehető idei kalászos termés elhelyezéséhez lenne szükség. A német és belga raktárak igénybevétele már az elmúlt év végén is felmerült, de az áttárolás végül lekerült a napirendről. Egyelőre most sincs konkrétum.
FVM-es szakértők szerint ugyanakkor legalább 0,5-1 millió tonna árut kellene elszállítani a tárolási gondok enyhítéséhez. Mint ismert, a tulajdonosok intervenciós felvásárlásra mintegy 4,5 millió tonna gabonát ajánlottak fel, de ebből az MVH máig csak 3 milliót vásárolt fel. További feszültséget jelent, hogy sok termelő a saját raktárában tárolt, korábban átvett áru azonnali elszállítását sürgeti.
A jóval kisebb készlettel bíró Csehországnak – hazánkat megelőzve – már sikerült elérnie, hogy mintegy 300 ezer tonna gabonát német és belga raktárakban helyezhessen el – közölték ágazati szakértők. Úgy tudjuk, az MVH vizsgálja annak lehetőségét is, mennyi tavalyi intervenciós árut lehetne elszállítani a szlovéniai Koperhez és a romániai Constantához közel eső gabonaraktárakba. Információink szerint azonban Szlovéniában nincs számottevő szabad tárolótér. Románia esetében pedig az áttároláshoz szükséges brüsszeli döntést nehezítheti, hogy az uniós áru ideiglenes elhelyezése nem EU-tagállamban valósulna meg.
A magyar várakozások ellenére az unió gabonairányító bizottsága múlt csütörtöki ülésén nem tűzte napirendre az 500 ezer tonnás spanyol gabonaszállítmány ügyét (VG, 2005. június 16.). Az aszály sújtotta ibériai ország elsősorban magyar terménnyel csökkentené áruhiányát. Értesüléseink szerint a testület azért nem tárgyalta a spanyol kérést, mert nem készült el a szükséges jogszabálytervezet.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail