CIKKEK

Lenne bár, de még sincs tejkvótájuk

2003. 04. 24.

A kvóta elég -- jelentette ki egy EU-s szakmai fórumon az FVM vezető munkatársa. Mármint az a kvóta -- 1 milliárd 947 millió 280 ezer liter --, amelyet az unió „leosztott" Magyarországnak tejtermelésből . Azt is mondta, hogy 2003-ban kihasználni sem lennénk képesek. Most mégsem jut kvóta mindenkinek.
E tanácskozás után pár nappal tejtermelők keresték föl szerkesztőségünket a jakabszállási EU-reform Szövetkezet, valamint a Magyar Gazdák Tejtermelő Szövetsége (MAGATESZ) tagjainak képviseletében. A beszerző, értékesítő ( tej )szövetkezetet (BÉSZ) a helybeli és környékbeli tejtermelők azért hozták létre 2002 decemberében, mert örökké azt hallották, hogy így kell az unióbeli tagságra fölkészülni. A kistermelőknek szövetkezniük kell, ha talpon akarnak maradni. Nos, ők leküzdötték irtózásukat a közösködéstől, amely a fél évszázados kollektivizmus emlékeként élt bennük, és bejegyeztették szövetkezetüket. Ezt a lépésüket nem bánták meg annak ellenére sem, hogy most valahogyan úgy érzik magukat, mint hal a parton. Pedig időközben zászlót bontott a MAGATESZ is, amely a kicsik érdek-védelmét tűzte ki célul maga elé. Nos, jelenleg a kétszeres szervezettség is kevésnek tűnik ahhoz, hogy az érintett nyolc községben s a tanyavilágban derű váltsa fel a borút.
Király János, a jakabszállási EU-reform Szövetkezet vezetője, tejátvevője , Bognár Mihály 25 tehenes gazda Bugacpusztaházáról és Krasnyánszky Béla helvéciai termelő, a MAGATESZ elnöke mondhatni vészhelyzetben keresték föl lapunkat. Idén év elején a tejszövetkezet utolsó partnere is lehúzta a rolót: nem veszi át tőlük a tejet , mert megbüntetik. Miért? Mert nincs kvótájuk, illetőleg lenne bár, de még sincs.
-- A törzsszáma, a nyilvántartási száma a többségnek ma is megvan -- állította Király János. Aztán hosszasan magyarázták hármasban a hozzájuk tartozó 320-330 család helyzetét. Ésszerűnek tűnő, de a gyakorlatban -- legalábbis az ő esetükben -- megbukott szisztéma bontakozott ki előttem. A termelők leadják a tejet a szövetkezetnek értékesítésre, évi 1,2-1,5 millió litert. A BÉSZ eladja a földolgozónak, aki az árból levonja a termelőktől a terméktanácsi tagsági díjat, az EU-csatlakozási alapot, valamint az intervenciós hozzájárulást. Ez számításaik szerint összesen 5,05 forint literenként. Ezt a levont pénzt a felvásárló-feldolgozó továbbítja a Tej Terméktanácshoz a saját befizetnivalóival együtt. A termelői szerveződés adatokat szolgáltat az értékesítésről közvetlenül a terméktanácsnak, a feldolgozó pedig a kvótafelhasználásukról. A kétféle forrásból származó adatoknak egyezniük kellene. Ez esetben lennének „tiszták" a terméktanács előtt az érintettek.
-- Folyamatosan eleget tettünk az adatszolgáltatási kötelezettségünknek, viszont nem mindegyik felvásárló teljesítette az utánunk járó, tőlünk levont befizetéseket -- mutatott rá bajaik forrására Király János, aki dokumentumokat is elém tett. -- Végül is ez oda vezetett, hogy bár a tagság többségének még megvan a törzsszáma és a nyilvántartási száma is, a gyakorlatban kvóta nélküliek vagyunk, ilyen elbánásban részesülünk a terméktanács és most már a feldolgozók részéről is, amelyek megtagadják a tejünk felvásárlását.
-- Ezzel együtt jár, hogy semmiféle támogatásra nem vagyunk jogosultak -- tette hozzá Bognár Mihály. (Idén a tej irányára 72 forint, a minőségi támogatás 5,2 forint literenként, a kvótaalapú támogatás pedig 1,32 forint kvótaliterenként. Szorultságában az EU-reform Szövetkezet literenként 50 forintért tudja „feketén" eladni a tejet . )
Helyzetük rendezésének reményében fűhöz-fához fordultak már, de mindenhol a mindenható terméktanácshoz utasították őket.
-- Senki sem törődik velünk, ezért hoztuk létre a MAGATESZ-t, hogy rajta keresztül próbáljuk meg érvényesíteni az érdekeinket -- szólt Krasnyánszky Béla, a szövetség elnöke.
Ám a feladat igen nagy: a tagság 1996 után volt, de ma már el nem ismert kvótáit kellene újra elismertetni a terméktanáccsal. Annak vezetői más-más okra hivatkoznak, amikor terméktanácsi tagságuk és kvótatulajdonosi jogaik megvonását indokolják. Egyikük szerint az adatszolgáltatás elmulasztása, másikuk szerint pedig a fizetési kötelezettségek megszegése miatt zárták ki őket a terméktanácsból. Viszont ők állítják, hogy tőlük a pénzt levonták, elszámolnivalójuk a feldolgozóknak van, amelyekkel az évek során kapcsolatban voltak.
Amikor felhoztam, hogy pert kellene indítaniuk annak kiderítésére, hogy melyik feldolgozó „lóg" a befizetéseikkel, közölték, hogy a terméktanács már perben áll egyikükkel. De ettől a jogi ügylettől ők semmit sem várnak. Egyébként úgy látják, nem is a terméktanácsra kell haragudniuk, hanem az államra, közelebbről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumra, amely nem törődik a kistermelőkkel. Úgy érzik, „ejti" őket. Azzal, hogy az ő kvótáik ügyét nem tisztázzák, helyet csinálnak Magyarországon a külföldi tejnek és tejterméknek . A terméktanácsban a Magyarországon bent lévő multik dirigálnak. Állami védelemre lenne szükségük. Ehelyett az FVM fel akarja vásárolni a kvótát azoktól a kistermelőktől, akiknek még megvan, hogy augusztusban újra oszthassa. Kíváncsiak lennének, ki kapja majd meg ezeket a kvótákat.
Januárban egyébként kaptak egy terméktanácsi ajánlatot: fizessék ki három évre visszamenőleg a hozzájárulást, a feldolgozó részét is, akkor fennmaradhat a kvótájuk. Csakhogy ekkora terhet nem vállalhatnak: egy 26 ezer literes gazdára közel félmillió esett volna. Reményük fogytán, nem tudják, mitévők legyenek.
A történet itt tart jelenleg. Kétféle folytatása lehetséges. Az egyik: vissza tudják szerezni a kvótájukat s majd erőt gyűjtve fejlesztik a tejszövetkezetet , ami szándékukban áll. A másik: nem tudják visszaszerezni a kvótájukat (mert az EU-ba sóvárgó agrárirányítás nyűgnek tartja a nyakán a kis tejtermelőket , szabadulni akar tőlük), ez esetben tönkremenés vár rájuk. De vajon ilyen könnyen „ejteni" lehet Magyarországon családok százait?

A. Tóth Sándor - Petőfi Népe

   « vissza

Föoldal mail