CIKKEK

Júliustól drágulhat a kenyér

Akadozhat a búzafelvásárlás, ha nem emelkedik a liszt ára

2005.06.09

Az alföldi térségben már július elejétől drágulhatnak a kenyérféleségek és a péksütemények. A sütőipar 10-15 százalékos áremelést tervez, és hasonló mértékű növelést tart szükségesnek a malomipar is. Szakértők szerint az idei búzafelvásárlás is veszélybe kerülhet, ha a molnárok nem tudják drágítani a lisztet.


Július elsejétől várhatóan kenyérdrágulás kezdődik az ország egyes térségeiben - nyilatkozta lapunknak Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A pékek egy része már korábban bejelentette áremelési szándékát kereskedelmi partnereinek, bár - tette hozzá az elnök - nem mindegyikük bízik a kezdeményezés sikerében. Az áremelési hullám mindenesetre elsőként az alföldi régióban indulhat meg, mert Ilonka Boldizsár szerint a legtöbb pékség itt ment tönkre az utóbbi időszakban. Ezért most e térségben a legnagyobb a félelem amiatt, hogy a mai gyenge jövedelmezőségi viszonyok mellett a megmaradt üzemeket is be kell zárni.
A sütőipar legalább 10-15 százalékos árnövelést szeretne elérni, minimum 10-12 forintos drágulást jelentene a mostani 110-120 forintos kilónkénti átadási kenyérárakhoz képest. Az elképzelések szerint a péksütemények ára 3-5 forinttal nőne. A pékek többek között arra hivatkoznak, hogy az év elején kilátásba helyezett, szintén 10-15 százalékra tervezett áremelést sem sikerült érvényesíteniük. Azóta az energiaárak tovább emelkedtek, és változott a minimálbér is. Ráadásul a közelmúltban a malmok is közölték, hogy 10-15 százalékkal kívánják drágítani a lisztet. Ez a pékeknél kenyerenként 3-5 forintos többletköltséget eredményezhet.
A malmok többsége már bejelentette lisztárnövelési szándékát, vagy megkezdte az erről szóló tárgyalásokat partnereivel - mondta Makay György, a feldolgozókat tömörítő Gabonaszövetség főtitkára. A 10-15 százalékra tervezett drágítás a cégeknél különböző mértékű áremeléshez vezethet. Az árváltozás attól függhet, hogy eddig milyen átadási árakat sikerült elérniük - fogalmazott a főtitkár.
Malomipari szakértők máris bírálják a pékeket amiatt, hogy a közvélemény előtt többek között a várható lisztdrágítással igyekeznek indokolni kenyárár-növelési elképzeléseiket, miközben a valóságban megpróbálják lenyomni a lisztárakat. A molnárok felhívják a figyelmet arra, hogy a liszt ára az uniós csatlakozás óta eltelt egy évben 40 forint alá esett a korábbi 60-70 forintról. Ez azt jelenti, hogy e termék 30-40 százalékkal lett olcsóbb, míg a sütőipari árak nem csökkentek - állítják.
Makay György szerint az idei búzafelvásárlás zökkenőmentessége múlhat azon, hogy a malomipar végre tudja-e hajtani a szükségesnek tartott árnöveléseket. Hozzátette: meg kell szüntetni a feldolgozási veszteségeket ahhoz, hogy a bankok bizalma helyreálljon. Másként a molnárok nem kapnának kellő mennyiségű hitelt, így ez évi gabonafelvásárlásaikat sem tudnák megfelelően finanszírozni.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail