CIKKEK

Reklámakción akad fenn az iskolatej?

2005.06.02

Késik a jövő évi iskolatej-program előkészítése, információink szerint azért, mert az oktatási tárca a következő tanévtől üzenni szeretne az iskolatejes poharakon a fiataloknak. A "reklámakció" előkészítése pedig vontatottan halad.

Kérdéses, hogy a jövő tanév elején hozzájutnak-e a gyerekek és diákok a nekik járó iskolatejhez, a földművelésügyi miniszter következő évre vonatkozó programot szabályozó rendelete ugyanis még nem jelent meg. Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakembere szerint az agrártárca késésben van, mert a tavalyi tapasztalatok alapján a mostani tanév hátralévő két hetében hozzá kellene kezdeni a szerződéskötés előkészítéséhez, hogy a jövő tanév első napjától érkezhessen a tej az iskolákba, óvodákba. Információink szerint azért késik a rendelet, mert Magyar Bálint oktatásügyi miniszter szeretné, ha tárcája reklámfelületként hasznosíthatná a tejes poharak felületének háromnegyed részét. Úgy tudjuk, a kérésről az FVM hivatalosan is értesítette a programot nagyrészt finanszírozó Európai Uniót, ahol csak az oktatás- és népegészségüggyel kapcsolatos információ közléséhez járulnának hozzá.

Az oktatási tárca sajtóosztályán lapunknak annyit mondtak, hogy terveik megfelelnek az EU elvárásainak, a dobozokon ugyanis egyebek mellett az egészséges életmódot szeretnék népszerűsíteni, közérdekű információkat közzétenni, de foglalkoznának a parlagfű kérdésével is. Hogy miként, erről nem kaptunk információt, ahogy arról sem, hogyan lehet összeegyeztetni a "fogyasztók" számára releváns információkat, akik között óvodások éppúgy vannak, mint érettségi előtt álló fiatalok. Mint a minisztériumban elmondták, még folynak az előkészítő tárgyalások.

Óvodától érettségiig

A most záruló tanévben 1,9 milliárd forint jutott az iskolatejprogramra, amelyben az általános iskolásokon kívül már az óvodások és a középiskolások is részt vettek. Az agrártárca statisztikái szerint mintegy 900 ezer iskolás, óvodás veheti igénybe az iskolatejet. Az elmúlt tanévben 800 millió forintot költöttek a programra, 2005-ben pedig 1,9 milliárd forintot tudunk rá fordítani.

A Tej Terméktanácsnál megtudtuk, hogy az iskolák, a fenntartó önkormányzatok és a tejfeldolgozók a következő tanévben is szeretnék folytatni a jól bevált kezdeményezést. Most (tan)éves szinten mintegy 10-11 millió liter tej jut így a fiatalokhoz. Ha minden kedvezményezett kaphatna tejet, illetve tejterméket, akkor a mennyiség a négyszeresére növekedhetne. Az iskolatej népszerűségét csak növelte, hogy az alapanyag árának háromnegyedét az Európai Unió állja, s a fennmaradó részt, a település rászorultságbesorolása szerinti arányban a Belügyminisztérium kasszájából utalják át az iskolafenntartó kasszájába. Munkatársainktól c:\prim\doc\20050602\050602_02131vmorC.jpg Az oktatási tárca "közérdekű információkat" nyomtatna a dobozokra Móricz Simon

Bakos Erzsébet szerint, ha az Oktatási Minisztérium élni szeretne a lehetőséggel, már intézkednie kellett volna. Ahogy nem ártott volna tisztázni olyan részletkérdéseket sem, ki finanszírozza majd a nagyjából 60 millió forintos költségű akciót. Az agrártárcánál nem tudnak arról, hogy az OM saját keretéből áldozna a tejes poharakra kerülő reklámra. Úgy tudjuk, az FVM-ben már nem várnak sokáig a társtárcára, s a rendeletet rövidesen aláírja Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail