CIKKEK

Lejtmenetben a forintárfolyam

Az elemzők a magas költségvetési deficitet okolják

2005.05.26

Tizennégy havi mélypontjára esett vissza a forint tegnap az euróhoz képest. A gyengülés részben regionális, részben specifikus tényezőknek tudható be. A jelek a forint további leértékelődésének irányába mutatnak.


A forint tovább gyengült tegnap az euróval szemben, az uniós valuta kurzusa már a 255 forintot is átlépte, amely 14 havi mélypontot jelent. Elemzők eltérően vélekednek a nemzeti valuta gyengülésének okairól, abban azonban egyetértenek, hogy a költségvetési deficit egyre nagyobb szerepet tölt be az árfolyam alakulásában. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a forint mélyrepülését több tényező együttes hatása idézte elő. Először is: nem túl üdvözítő hírek jelentek meg az Európai Unió alkotmányának elfogadásáról döntő francia népszavazás várható eredményével kapcsolatban. A franciák minden valószínűség szerint elutasítják az alkotmányt, ez pedig kedvezőtlen nemcsak a forint, hanem a cseh és a szlovák korona, valamint a zloty szempontjából is. Míg az uniós alkotmány regionális probléma, addig a magas költségvetési deficit specifikusan magyar. Többek között ennek tudható be, hogy a forint az utóbbi időszakban háromszor annyit vesztett értékéből az euróhoz képest, mint más térségbeli valuták. Súlyosbítja a nemzeti valuta helyzetét, hogy a Standard & Poor’s is Magyarország hitelbesorolásának leminősítését helyezte kilátásba, ha a kormány – ígéretével ellentétben – nem fékezi a költekezést. Török Zoltán szerint a hétfői kamatvágás sem a forint malmára hajtja a vizet, a külföldi befektetők többsége ugyanis az alapkamat változatlanul hagyására számított. A szakember úgy véli: a forintot a fenti okok mellett az is gyengítette, hogy a keddi találkozón, amelyen a pénzügyminiszter magyar és külföldi elemzőkkel találkozott, semmilyen konkrétum nem hangzott el Veres János szájából.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint az utóbbi napok forintgyengülésére már korábban számítani lehetett az amerikai kamatemelési várakozások miatt. Az, hogy a nemzeti valuta jobban gyengült más régióbeli valutáknál, elsősorban a költségvetés helyzetének tudható be. A piac ugyanis már nem az inflációra, hanem az egyensúlyi mutatókra figyel – vélekedett az elemző.
Barcza György, az ING elemzője elsősorban a kamatcsökkentésnek tulajdonítja a forint gyengülését. Magyarországnak – más közép-európai országokkal ellentétben – ugyanis spekulatív tőkére van szüksége az árfolyam stabilizálásához, a jelenlegi kamatszint viszont már nem vonzó a befektetők számára. A közeljövőt illetően az elemzők egyöntetűen úgy vélik, hogy az euró árfolyama tovább erősödhet a forinthoz képest, a második fél évben elérheti a 260 forintot is, ám az év végére visszaeshet a jelenlegi szintre. Barcza György szerint a jegybank egy 260 forintos euróárfolyam mellett már nem mehet el szó nélkül, mivel így fél százalékkal bővülne az infláció.

PAJLÓCZ GERGELY - VG

   « vissza

Föoldal mail