CIKKEK

Tiszaújvárosból dobbant a Lidl

2005.05.21

Lapunk értesülései szerint a Lidl diszkontlánc Tiszaújvárosban ötmilliárd forintos beruházással épít egy negyvenezer négyzetméteres logisztikai központot.

A tiszaújvárosi építkezés segíthet a Lidl terjeszkedési elképzeléseinek megvalósításában, hiszen onnan nem csak a kelet-magyarországi üzleteket, hanem a szomszédos országokban nyílókat is. A Lidl ugyanis nagyra törő terveket dédelget. Idén Horvátországban és Dániában mutatkozott be, de a kiskereskedelmi ágazatban kerengő hírek szerint hamarosan Romániában és Ukrajnában is megjelenhet. (A Napi Gazdaság híradása szerint a cég nyolcezerrel, 38 ezer négyzetméterre bővíti székesfehérvári logisztikai központját is.) Magyarországon - a Mai Piac szaklap értesülései szerint - 29 boltot működtet a diszkontlánc, de boltjainak száma az év végére 45-re nőhet. Budapestet egyelőre csak kerülgeti a Lidl. A főváros környékén ugyan van már üzlete Dunaharasztiban és Szentendrén, ám a közigazgatási határokon belülre egyelőre nem merészkedett. Előbb-utóbb azonban ennek is eljön majd az ideje, hiszen a Lidl piacra lépésekor elterjedt hírek szerint a diszkontlánc több száz bolttal akarja meghódítani a magyar piacot.

A kicsi, de olcsó árupalettát kínáló "hard" diszkontláncoknak egyébként nagy jövőt jósol Magyarországon az AC Nielsen. A piackutató társaság felmérése szerint jelenleg 387 diszkontüzlet működik az országban, míg öt évvel ezelőtt még csak 299 ilyen típusú üzletet tartottak nyilván. A napi fogyasztási cikkek forgalmából 13,2 százalék jut nálunk a diszkontokra, míg a nyugat-európai átlag 15-16 százalék körüli. A diszkontpiacon négy lánc, a Plus, a Penny Market, a Profi és a Lidl osztozik, de nem kizárt, hogy nemsokára újabb szereplők is harcba szállnak a vevőkért. Egy ideje rebesgetik például, hogy a Lidl nagy versenytársa, az Aldi is vizsgálja magyarországi terjeszkedésének lehetőségét.

Megrohanták a vásárlók a Lidl német boltjait, amelyekben villámgyorsan eladtak egymillió darab kedvezményes vonatjegyet. A Lidl-üzletekben egy napig potom 24,95 euróért lehetett jegyet vásárolni, amellyel tetszés szerinti távolságra lehet utazni a Deutsche Bahn vonatain. A jegyeket párban, 49,9 euróért kínálták, és egy vevő hat, október harmadikáig érvényes jegyet vásárolhatott. Az utazási irodák bírósági úton próbálták megakadályozni az akciót - sikertelenül. A jegyek viszonteladása tilos, de az ajánlatok máris felbukkantak az eBay internetes aukciós ház kínálatában, első nekifutásra az eredeti ár háromszorosát kérve.

Mihálovits András - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail