CIKKEK

Eladó a német Spar

2005-04-11

Ha a német Spar pénzügyileg újra stabillá válik, megkezdődhetnek a tárgyalások egy esetleges fúzióról vagy felvásárlásról - nyilatkozta a kereskedelmi konszern elnöke, Stephan Schelo. A Spar árbevétele 1998-ban még meghaladta a 8,1 milliárd eurót, az idén már kevesebb mint harmadekkora forgalomra számít - írja a Handelsblatt. Bár az sem kizárt, hogy a vállalat egyedül folytatja üzleti tevékenységét, a vezetőség ezt a megoldást tartja a legkevésbé jó ötletnek. Tavaly, az évek óta a konszern egyetlen nyereségforrásának számító Netto diszkontok eladásával még sikerült elkerülni a fizetésképtelenséget, ám a Spar pénzügyi helyzete továbbra sem stabil. A társaság folyamatosan vásárolja fel részvényeit, de a hamburgi bírósághoz tizenegy Spar ellen benyújtott kereset miatt elképzelhető, hogy a tőzsdéről való kivonulásra csak jövőre kerül sor.
A Spar tavaly évek óta először pozitív üzemi eredményt könyvelhetett el, de ez csak a rendkívüli bevételeknek volt köszönhető. A konszern forgalma a bevétel közel felét adó Netto kiesése miatt jelentősen csökkent, és nem lesz ez másképp az idén sem, ha a Spar - ahogy tervezik - folytatja szanálási programját. Kis öröm az ürömben, hogy az idei első három hónap - azonos bázist tekintve - jobban sikerült, mint 2004-ben. (VG)

   « vissza

Föoldal mail