CIKKEK

Kedvező tapasztalatok a tejvizsgálat során

2005-03-24

A fogyasztóvédők a legutóbbi tej - és tejtermék vizsgálaton kedvezőbb tapasztalatokat szereztek, mint a korábbi években - közölte Schreiberné Molnár Erzsébet, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazgató-helyettese. Elmondta: 56 fajta tejet és 40 egyéb tejterméket vizsgáltak, amelyek közül a Nowaco cég által forgalmazott, dán eredetű Danablu terméknél találtak a megengedettnél magasabb mikrobiológiai értéket. A fogyasztóvédők a fóti Cora áruházban találtak olyan sajtterméket, amely szalmonella típusú, valamint nagyobb mennyiség elfogyasztása esetén betegséget okozó káros anyagot tartalmazott, a terméket nem lehet tovább árusítani. (MTI)

Eurorégió a közlekedési folyosóért
A Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés legfontosabb céljának a következő két évben az 5/C közlekedési folyosó építésének felgyorsítását tartja - mondta az együttműködés végrehajtó bizottságának elnöke. Síkfői Tamás az eurorégiós együttműködés kétéves munkaprogramjának elfogadását követően hangsúlyozta: a Budapest-Eszék-Tuzla-Szarajevó-Mosztár-Plocse összekötésére tervezett korridor még ebben az évtizedben történő megépítése nélkülözhetetlen a magyar dél-dunántúli régió, valamint az érintett horvát és bosnyák területek fejlődése szempontjából. (MTI)

Megbírságolták az Invitelt
A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt-t 29 millió forintra bírságolta, mivel a cég a számviteli szétválasztásra vonatkozó kötelezettségét nem megfelelően teljesítette - közölte a hatóság.A közlemény szerint a cég decemberben benyújtotta jóváhagyásra az elkülönítetten vezetett számviteli kimutatását, ám ezt a hatóság nem hagyta jóvá. Az elektronikus hírközlési törvény szerint a kötelezettség nem megfelelő teljesítése esetén az NHH Tanácsának bírságot kell kiszabnia. A hatóság mérlegelési lehetősége csak a bírság mértékére vonatkozik. A bírság legmagasabb értéke az érintett szolgáltató előző üzleti évi - jelen esetben 2003-as - nettó árbevételének 0,5 százaléka lehet. (MTI)

Sorost megbüntették Franciaországban
A francia fellebbviteli bíróság is elmarasztalta Soros György magyar származású milliárdost (képünkön), amiért 1988-ban belső tőzsdei információkat használva húzott hasznot részvénypiaci ügyletekből. Sorosra csütörtökön 2,2 millió eurós büntetést szabott ki a bíróság. Soros nyújtott be fellebbezést a bíróság 2002-ben hozott döntése ellen. Akkor a bíróság azt állapította meg, hogy Soros tudomást szerzett az 1987-ben privatizált Société Générale tervezett akciójáról, arról, hogy a vállalat felvásárlási üzletbe lép. Az üzlet nem valósult meg, ám a cég jegyzése meredeken felfelé ívelt és ebből Soros 2 millió dolláros hasznot szerzett. (MTI)

Továbbra is jön a külföldi működő tőke
Az idén legalább akkora lesz a Magyarországra beáramló külföldi működő tőke szintje, mint 2004-ben - mondta Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nemrég kinevezett politikai államtitkára. Kutatóintézetek becslése szerint a külföldi közvetlen tőkebefektetések értéke az elmúlt évben mintegy 4 milliárd eurót tett ki. Az államtitkár kiemelte az európai uniós, a távol-keleti és az amerikai piaci potenciált. Utalva a Mol és az OTP beruházásaira hozzátette: a magyar vállalatok számára óriási plusz lehetőségek vannak a szomszédos országokban.Dióssy Gábor szavai szerint komoly technológiai beruházások valósulhatnak meg a közeljövőben Magyarországon. Részleteket nem árult el, mondván: óriási a verseny a befektetők között. (MTI)

Növelte profitját a Nestlé Hungária
A Nestlé Hungária Kft. konszolidált nettó árbevétele tavaly 20,5 százalékkal 70,3 milliárd forintra, adózás előtti nyeresége 19,7 százalékkal 3,3 milliárd forintra nőtt - mondta Laurent Freixe, a cég ügyvezető igazgatója. Tájékoztatása szerint az exportból származó árbevételük 32,8 milliárd forintot tett ki, ami 32,4 százalékos éves növekedés. A belföldi értékesítés az előző évi szintjen maradt, mert Magyarországon stagnált a fogyasztás és az uniós csatlakozással nőtt az árverseny. A profit növekedéséhez a sikeres üzletpolitika mellett az euró-forint árfolyamnak a társaság szempontjából kedvező alakulása is közrejátszott - közölte Noszek Péter, a cég pénzügyi igazgatója.

Népszava

   « vissza

Föoldal mail