Minden hétfőn, szerdán és pénteken az ország más településeihez hasonlóan a makói általános iskolások is kapnak reggelit. A tejet és az önkormányzat által biztosított kiflit a legtöbb gyermek igényelte. A diákok azt mondják, jó lenne, ha a gyorséttermek is nehéz helyzetbe kerülnének, nemcsak a tejtermelők . Akkor az iskolahamburgert is be lehetne vezetni.
Makó általános iskoláiban sem maradnak reggeli nélkül október elseje óta a gyermekek, hiszen -- a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelkezésének megfelelően -- hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken hoz reggelit egy teherautó. A tej és az önkormányzat által biztosított kifli iránt nagy az érdeklődés: csak az Almási utcai iskolában alig kevesebb mint háromszáz gyermek, a tanulók zöme igényelte az iskolatejet.
Megtudtuk: az élelmiszer finanszírozását három forrásból biztosítják az iskolásoknak, az uniós támogatás mellett kormányzati és önkormányzati pénz is szolgálja a gyermekek étkeztetését. Makón összesen több mint ezerötszáz tanuló számára biztosítják az iskolatejet. Az önkormányzat költsége több mint egymillió forint évente, a kormányzati iskolatej-programhoz csatlakozó "tízórai programot" is finanszírozza a város.
-- Hasonlóan a többi általános iskola gyakorlatához, reggel fél 8-kor kapják meg tanulóink a külön erre a célra kicsomagolt tejet és a kiflit -- mondta Almási Pál, az Almási utcai iskola igazgatója. -- A jogszabály szerint kakaót is kérhetnének a gyerekek, de annyira kevesen igényelték, hogy azt a gyár egyáltalán nem tud biztosítani számukra, mindenki tejet iszik. Az igényeket írásban többször is felmértük, és az ingyenreggeli lehetőségét a legtöbben ki is használják. Még arra is volt példa, hogy olyan tanulónk kérte a tejet , akinek papírja van róla, hogy azt nem fogyaszthatja.
Az igazgató elmondta: egyébként nem jellemző, hogy éhségtől kopogó szemmel járjanak az iskolába a gyermekek. A reggeli-uzsonna persze nem mindig fogy el, a maradék elszállításáról a gyártó nem gondoskodik -- így az pocsékba megy, hiszen a kiszállítástól számított egy órán belül el kell fogyasztani a tejtermékeket .
-- A maradék mellett a hulladék is gondot okoz, hiszen a hajdani tejfölöspohárhoz hasonló edényben kapják meg a tanulók az italt, ami nem hasznosítható újra, csak a kuka telik meg vele igen hamar. Egyébként a szállító cég csak az iskolatej kedvéért csomagolja így a termékét -- mondta az iskola vezetője, aki érdekes anekdotaként hozzátette: gyerekszájból hallotta, hogy legközelebb inkább a gyorséttermek kerüljenek csődközelbe, hátha akkor bevezetik Magyarországon az ingyen iskolahamburgert is.
(Délmagyarország)
|