CIKKEK

Üzleti vitában az Új-MiZo

A cégvezetés cáfolja, hogy a vállalatnak elhúzódó tartozásai vannak

2004. 03. 29.

Cáfolja az Új-MiZo Rt. vezetése, hogy a cég hosszabb ideje tartozna a tejtermelőknek. Állításukat több baranyai beszállító is megerősítette, ugyanakkor annak lehetőségét egyik fél sem zárja ki, hogy egy vitatott tétel, esetleg konfliktus kapcsán adott be valaki felszámolási kérelmet a pécsi központú tejipari cég ellen.

Visszautasítja a cég tartozására utaló vélekedéseket az Új-MiZo Rt. vezetése, s alaptalannak tartja az ezt felhasználó felszámolási kérelmet. A Világgazdaság múlt pénteki számában (2004. március 26., 1. oldal) azt közöltük, hogy egy termelő 18 millió forintos követelése címén felszámolási eljárást kezdeményezett az Új-MiZo ellen a Baranya Megyei Bíróságon. A pécsi cég azonban cikkünk közlése előtt nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
„Nem tudjuk, ki a kezdeményező, s az alaptalan híreszteléssel ki akarja tönkretenni a társaságot. Minden egyes beszállítónknak a rendeletben előírt 30 napos határidőt betartva fizetünk, a cég stabilan gazdálkodik, és miután talán egyedüliként a feldolgozók közül a teljes éves tejmennyiségre szerződést kötöttünk a termelőkkel, az Új-MiZo az egyik legjobb helyzetben lévő gyártó az országban. Ezt jól mutatja az a tény is, hogy a cég integrátori forrásként mintegy 400 millió forintnyi hitelt juttatott a termelőkhöz” – mondta lapunknak Kis János vezérigazgató a Világgazdaság pénteki hírére reagálva. Lapunk úgy tudja, a felszámolási kérelmet a Bács-Kiskun megyei Városföldi Agrárgazdaság Rt. nyújtotta be.
A stabil, határidőre történő fizetés tényét mind a legnagyobb beszállítók, mind pedig Németh István, a még meglévő kistermelőket tömörítő Baranya Megyei Tejtermelők Szövetségének elnöke is megerősítette. Tömegeket érintő nemfizetésről a Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal sem értesült. Ugyanakkor rámutattak arra is, hogy az Új-MiZo beszállítói számára egyrészről biztonságot nyújtó szerződés egy cikkelye a cég bizonyos termékei fogyasztói árához kötik a tej átvételi árát, ilyen módon – a piaci körülményekhez igazodva – az mindig az egyébként rögzített literenkénti 65 forint alatt maradt.
A megkérdezettek ezzel együtt kizártnak tartják, hogy ilyen fizetési gyakorlat mellett 18 millió forintos tartozás képződhetett egy beszállítónál. Véleményük szerint csak olyan partner lehet a felszámolást kérelmező, aki valamiért konfliktusba került a feldolgozóval. Kis János ehhez kapcsolódóan úgy foglalt állást, hogy a cégnek minimum 99,5 százalékban rendezettek a beszállítói kapcsolatai, a fennmaradó hányadban vannak vitatott tételek, de ezek nem tartósak. Ha tájékoztatást kapnak a kezdeményező kilétéről, jogi úton tisztázzák a követelés jogosságát.
Az Új-MiZo Rt. elődje az emlékezetes felszámolási eljárás nyomán 2002-ben jogutód nélkül szűnt meg. A cég vagyonát a Détej Kft., a CEGÖD Kft. és az Agrovital Kft. által alapított konzorcium vásárolta meg 5 milliárd forintért, a készletekért további 1,9 milliárdot fizettek. Még ugyanennek az évnek a végén a Détej mögött is álló Dalmand Rt. 84 százalékos irányítást szerzett az Új-MiZóban, a többségi tulajdonos tavaly közel 1,5 milliárdos tőkeemelést hajtott végre a cégben. A közel 900 főt foglalkoztató társaság az idén 216 millió liter tejre szerződött 300 beszállítójával. A tavalyi 23,5 milliárdos árbevételnek 75-80 százaléka származik a hazai piacról, a legjelentősebb exportkapcsolatok Japánhoz és az USA-hoz kötik az Új-MiZót.

VG

   « vissza

Föoldal mail