CIKKEK

Magyar off-shore cége is van a Parmalatnak

A tranzakciók nyomán több mint százmillió dollár áramlott keresztül Magyarországon

2004. 01. 16.

Több tíz milliárd forintnyi tőkével Magyarországon bejegyzett off-shore cége is van az olasz Parmalat Finanziariának, melynek mérleghamisítási ügyében immáron több ország hatóságai nyomoznak. A hazai off-shore cég információink szerint a vállalatcsoport különböző részeinek történő hitelnyújtással foglalkozott.

PDBI Likviditás Menedzsment Magyarország Kft. néven 1999 óta Magyarországon bejegyzett off-shore céggel is rendelkezik az immáron „európai Enronként” emlegetett olasz Parmalat csoport, melynek vezetőit több mint 10 milliárd eurós kárt okozó csalással és mérleghamisítással vádolják az olasz hatóságok. A sokszoros áttételen, kanadai és holland érdekeltségein keresztül, de az anyavállalat, a Parmalat Finanziaria százszázalékos tulajdonában levő cég tőkéje az utolsó jelentések szerint 132 millió dollár (ez az összeg szerepel mind a magyar cégiratokban, mind pedig a Parmalat Finanziaria SpA 2003-as első féléves jelentésében). A cégadatok szerint az alapításkor 50 ezer dollárral létrehozott kft. tőkéjét először 2000-ben emelték meg jelentősebb mértékben, az öszszeg 2002-ben pedig már elérte a 220 millió dollárt (46,2 milliárd forint). Az utóbbi két évben a tőkét több lépcsőben csökkentették. A PDBI Magyarország Kft. információink szerint a Parmalat csoport különböző leányvállalatainak átmeneti és tartós kisegítésére jött létre, melyet az off-shore cégekre érvényes és vonzó 3 százalékos hazai adókulcs mellett kedvező volt Magyarországról folytatni. A cég egyik korábbi vezetője lapunknak hangsúlyozta: kizárt, hogy a PDBI Magyarország Kft. érintett lenne az anyacég botrányában.
Az olasz hatóságok nem keresték meg a céggel kapcsolatban a magyar rendőrséget – tájékoztatta lapunkat az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az olasz ügyészségen tett vallomásában azonban Fausto Tonna, a cégcsoport tavaly távozott pénzügyi igazgatója azt mondta: a mérlegek módosítása és az ehhez kapcsolódó pénzmozgások a vállalatcsoport valamennyi tagját és kapcsolódó cégét érintették. A pénzügyi igazgatói tisztséget 16 éven át betöltő vezető szerint az egyre halmozodó veszteségek eltitkolására a rendkívül bonyolult struktúrában működtetett, több mint 160 leányvállalattal rendelkező cég mérlegeit évek óta meghamisították a társaság részvényeinek 51 százalékát tulajdonló Tanzi család feje, Calisto Tanzi utasítására.
A magyarországi off-shore céget Szombathelyen jegyezték be. A nyugat-magyarországi székhely választása akár véletlen is lehet, de tény: a nemzetközivé dagadt ügyben nyomozó osztrák ügyészség szerint a Parmalat osztrák egysége lehetett az egyik központja azoknak az off-shore tranzakcióknak, melyeken keresztül az anyacég meghamisította mérlegeit.
A Parmalat Hungária lapunk megkeresésére az ügyben azt közölte: semmilyen tulajdonrésze nincs a PDBI Magyarország Kft.-ben, így annak tevékenységéről nem tud nyilatkozni. A PDBI Magyarország Kft. magyar ügyvezető igazgatója jelenleg külföldön van.

A Fejértej felvásárlásával létrejött magyar leányvállalat, a Parmalat Hungária Rt. jelenleg Székesfehérváron 500 alkalmazottat foglalkoztat, évi 112 millió liter tejet dolgoz fel, így 5-6 százalékos részesedéssel bír a magyar tejpiacon. Egyes hírek szerint a tejtermelők konzorcium létrehozását fontolgatják a hazai cég megvételére. Legújabb értesülések szerint az osztrák Nöm AG is érdeklődik az olasz társaság kelet-európai érdekeltségeinek, így a magyarországinak is a felvásárlása iránt. A cég Ausztria meghatározó tejtermelője, és európai terjeszkedést tervez.

VG

   « vissza

Föoldal mail