CIKKEK

Növelnék az aszálytámogatást

A kormányhoz fordul a földművelési tárca

2003. 12. 01.

A kormányhoz fordul az agrártárca annak érdekében, hogy növelni lehessen a rendkívüli aszálykárok kompenzálására fordítható végleges támogatási összeget. A kabinet és a tárca e célokra korábban 10 milliárd forintot különített el, de a gazdálkodói igények a 20 milliárdot is elérik.

A pluszpénzek forrása a kormányzati költségvetési tartalék lehet – mondta Benedek Fülöp, az FVM közigazgatási államtitkára. A szűkös keret miatt azonban az FVM is legfeljebb 1-1,5 milliárd forintos pénzügyi kiegészítésre lát esélyt. Emiatt az egy-egy termelőre jutó összeget az igényekhez képest várhatóan jelentősen csökkenteni kell. A gazdálkodók máig nyújthatják be kárenyhítési kérelmeiket. A minisztérium ezt követően határozza meg a gazdálkodónkénti dotációkat, amelyek az agrárminiszter korábbi nyilatkozata szerint előreláthatólag a kért támogatás felét érhetik csak el (VG, 2003. november 20.).
A termelők ugyanakkor azt szorgalmazzák, hogy a tárca valamennyi jogos igényt elégítse ki. Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára elmondta: ha másként nem lehetséges, a jövő évi agrárbüdzséből kellene előteremteni a hiányzó forrásokat. Azt is sürgetik, hogy a kormány bővítse az aszálykárosult gazdáknak megszavazott, 50 milliárd forintos kedvezményes hitelkeretet. Mint ismert, a károsult termelők kamattámogatás és állami garanciavállalás mellett juthatnak új kölcsönökhöz. Az is elfogadható lenne, ha a kabinet a januártól tervezett, 100 milliárdos EU-felkészülési hitelből csoportosítana át 10-15 milliárdot az aszály sújtotta gazdálkodók számára – mondta.
Az agrártárca nem kívánja „megbontani” a 100 milliárdos csomagot, azt inkább az aszályhitel egyfajta folytatásának tekinti – reagált kérdésünkre Benedek. A szintén kedvezményekkel felvehető új forrásokat forgótőke-feltöltéshez és különböző fejlesztésekhez használhatnák a termelők. Az agrárminiszter korábban közölte: az FVM már készíti a 100 milliárdos hitelről szóló rendeletet, de azt csak a költségvetési törvény parlamenti elfogadása után jelentetheti meg a program jövő évi pénzügyi igényei miatt.

Határidők az aszálytámogatáshoz
>> kárigények benyújtása: december 1.
>> FVM-hivatali támogatási igazolások kiadása: december 5.
>> arányos támogatás-visszaosztás túligénylés esetén: december 10.
>> támogatásigénylés az APEH-tól: december 11–15.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail