CIKKEK

Agrárkerekasztal jövőre?

2003. 11. 21.

Előreláthatólag januártól méri fel az MSZP, szükségesnek tartják-e a parlamenti pártok és az ágazati érdekképviseletek egy nemzeti agrár- és vidékfejlesztési kerekasztal összehívását, mondta Pásztohy András ügyvivő. Az MSZP – egyfajta „agrárpolitikai fordulat” részeként – az ősszel helyezte kilátásba a tárgyalások megszervezését. Kedvező fogadtatás esetén a kerekasztal a jövő év elején ülhet össze.
Ma a legnagyobb kihívást az jelenti, hogyan illeszkedhet a magyar agrárgazdaság az EU szabályozási rendszerébe, közölte. Az integrációt segíthetné egy politikai konszenzuson nyugvó, hosszú távú agrár- és vidékfejlesztési koncepció. Ismert ugyanakkor, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény értelmében a kormánynak is el kell készítenie egy agrártervet, amely a mezőgazdasági ágazatok középtávú fejlesztési irányát tartalmazná. A számvevőszék nyáron rámutatott: a stratégia kidolgozása 1998 óta késik.
Az FVM korábban azt ígérte, a jogszabályban előírt tervet szeptemberben megtárgyalja a kormány, de ez a mai napig nem történt meg. Úgy tudjuk, az előkészítő munkálatok még zajlanak. Pásztohy közölte: a törvényben előírt stratégia és az MSZP-ben kívánatosnak tartott hosszú távú agrár- és vidékfejlesztési koncepció alapgondolatainak egybe kell esnie, de a kabinet anyagának szakmai, míg a kerekasztalnak politikai szempontból kellene foglalkoznia a fontos kérdésekkel.
Az MDF szerint a kormánynak a nemzeti agrárkerekasztal-tárgyalásokat még az idén össze kellene hívnia, mondta Medgyasszay László, a párt képviselője. Medgyasszay szerint a tárgyalások nemcsak amiatt sürgetőek, mert Magyarország az intézményfejlesztési ügyekben több „sárga lapot” is kapott az Európai Uniótól a közelmúltban nyilvánosságra hozott monito-ringjelentésben. A szövetkezéssel, a birtokpolitikával és a belépés utáni nemzeti támogatásokkal kapcsolatos kérdéseket is tisztázni kellene – szögezte le a képviselő.

Kirakategyeztetésnek minősíti a Fidesz az FVM-ben szerdán tartott pártközi tárgyalást a földtörvény módosításáról, mivel a tárca a változtatási terveket nem küldte meg időben – mondta Glattfelder Béla, a párt agrárszakértője. A korrekciókra az uniós csatlakozás miatt van szükség, mert Magyarországnak lehetővé kell tennie a földvételt a legalább három éve itt-tartózkodó, agrártevékenységet folytató EU-s állampolgárok számára. Glattfelder szerint elfogadhatatlan, hogy az uniós természetes személyek akkor is vételi esélyt kapnának, ha a jövőben kívánnának letelepedni, míg a családi gazdaságoknak nincs elővásárlási és -haszonbérleti joguk. Medgyasszay szerint az MDF a letelepedettség határozott előírása mellett azt is indokoltnak tartaná, ha a külföldiek a megvett földet nem adhatnák bérbe. A nemzeti földalapnak kisajátítási vagy vételi jogot kellene biztosítani, ha a külföldi tulajdonosok a gazdálkodási és egyéb szabályokat nem tartanák be.

VG

   « vissza

Föoldal mail