Az idei aszályhisztéria csak arra jó, hogy egy jól szervezett ágazati lobbicsoport néhány milliárdra megkaszálja az államot – állítja lapunknak adott interjújában az agrártárca politikai államtitkára. Szanyi Tibor szerint az EU eddigi tárgyalási stratégiájának egyik fő célja a magyar termelési potenciál meggyengítése volt.

Sokak számára furcsán hangzott az ön egyik kommentárja, amellyel a legutóbbi mexikói WTO-tárgyalásról érkezett haza: e szerint Magyarország mezőgazdasága az exporttámogatásokról szóló vitában a „gazdagok klubjának” tagjaként vesz részt. Hogyan kerülünk mi ebbe a társaságba?

– Magyarország évek óta az Európai Unió társult tagja, néhány hónap múlva pedig a közösség teljes jogú tagja lesz. Jelenleg kivitelünk nyolcvan százaléka az unióba megy, az agrárexportunknak pedig több mint a fele. A nemzetközi, s főként a globális gazdasági érdekeket egyeztető tárgyalásokon ezért természetes, hogy helyzetünk alapján a gazdagok közé sorolnak bennünket, hiszen mi gazdaságilag már régen az európai közösség érdekkörébe tartozunk.

Magyarországon azért kevesen vannak, akik ezt saját bőrükön is éreznék.

– Mint minden, ez is viszonylagos. A világ több mint harmadát kitevő, e megközelítésben szegénynek számító országok szempontjából még az unióhoz képest jelenleg lényegesen szerényebb támogatásban részesülő magyar mezőgazdaság helyzete is irigylésre méltó. Indiában például termelők milliói mentek tönkre, mert a fejlettebb térségekből millió tonnaszám érkezett az országba a mezőgazdasági áru. De említhetjük Oroszországot is, ahol a gazdaság irányítói éppen mostanában jöttek rá, hogy miközben az országba az utóbbi években beözönlött, gyakorlatilag segélyszámba menő nyugat-európai és amerikai dömpingáru jó volt a városi lakosságnak, tönkretette az orosz parasztokat.

Az agrártámogatásokról folyó éles nemzetközi vitában mi Magyarország érdeke?

– Mivel az egyezkedés főként az exporttámogatások körül zajlik, közvetlen érdekünk most nem jelenhet meg az alkuban, hiszen gyakorlatilag nincs kiviteliáru-alapunk. Ám már középtávon elemi erejű érdekünk, hogy a nemzetközi piaci viszonyokat torzító támogatások viszszaszoruljanak. Mezőgazdasági szempontból Magyarország Európa egyik legkedvezőbb adottságú térsége, sőt. Talán Franciaország rendelkezhet hasonló viszonyokkal, de a klímaváltozás őket eddig lényegesen jobban sújtotta, mint minket. Az idén a legmagasabb európai hőmérsékleteket Franciaországban mérték, és ez a termésen is meglátszik, bár hozzáteszem, korántsem olyan katasztrofális a helyzet, mint azt sokan mondják. Egyébként Magyarországon sem.

Azért az aszály keményen odavágott a magyar termelőknek.

– Volt, akinek odavágott, volt, akinek nem. Ha az országos adatokat figyelmesen megvizsgáljuk, kiderül, hogy valóban volt egy tizenöt-húsz százalékos visszaesés egyes szántóföldi kultúrákban, ami persze rossz, de a hiány erősen szóródik a különböző térségek szerint – az ország nagyobbik felén az idén is tisztességes termést hozott a búza. Az odatartozó termelők persze csöndben várták, mit is lép a kormány, aztán a megszületett kárenyhítő intézkedés után közülük nem egy szépen beállt a segítségkérők sorába. A kalászosgabona-termés valóban kisebb volt, de az árak megemelkedtek. Összességében tehát egyáltalán nem tükröznek katasztrófát a számok. Az aszályhisztéria csak arra jó, hogy egy jól szervezett ágazati lobbicsoport néhány milliárdra „megkaszálja” az államot.

Ez nagyon kemény kijelentés.

– Tudom. Bizonyára sokan fel is háborodnak majd rajta. De én nem a „lobbi-mezőgazdaság” érdekeit védem a kormányban, hanem egy új szemléletű vidékpolitika alapján a kormány politikáját hajtom végre az agráriumban, a magyar vidék, a magyar agrárium jól felfogott érdekében. És ebbe nem fér bele, hogy egy – ismétlem – jól szervezett csoport a maga érdekében elvigye az agrártámogatások legnagyobb részét. Nálunk ma az alapvető szubvenciók kilencvenöt százalékát a termelők tíz százaléka, egy jól körülírható gazdasági csoport veszi fel.

De mégiscsak az idén volt az évszázad legsúlyosabb aszálya.

– Igen. Azok a termelők, akik egy kultúrára – mondjuk a búzára – álltak be, és éppen a leginkább kitett térségekben gazdálkodtak, buktak is egy hatalmasat. Senki nem mondja, hogy nekik nem jár a segítség. De végre ideje lenne értelmesen elgondolkozni azon, vajon helyes-e az a termelésszerkezet, amely ma a magyar agrárgazdálkodást jellemzi. Hogy tényleg búzát kell-e tömegméretekben termelni Magyarországon? Szerintem nem.

Hanem?

– Olyan minőségi termelésre kellene átállni, amelynek alapeleme a csak nálunk meglévő hozzáadott érték, a különleges minőség. Ha már a búzáról esett szó, nálunk főként az olyan javítóminőségű fajtákat kellene termelni, amelyeket ma is rendkívül magas áron fizet meg az uniós piac. Akár a jelenleginél lényegesen kisebb területen – egyáltalán nem szükségszerű, hogy a magyar földön kell megteremnie az olcsó, gyenge, takarmányminőségű árunak, amit állandóan gond eladni. Azt a mennyiséget, ami abból kell, be lehet hozni szinte dömpingáron Ukrajnából vagy akár a tengerentúlról is. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az évtizedes magyar agrárnyomorúság okán a hazai termőföld zöme a nyugati összevetésben csaknem biónak számít. Az a sajnálatos tény, hogy a gazdák hosszú évek óta nem tudtak elegendő műtrágyát és növényvédő szert vásárolni, ma komoly versenyelőnyt jelenthet: alapja lehet az uniós piacon tekintélyes árprémiummal vásárolt, igazoltan csekély szertartalmú termények előállításának. Ehhez a kormány a következő években tekintélyes költségvetési támogatást is nyújt, már jövőre tízmilliárdos szubvenciót adunk a környezetbarát agrárgazdálkodáshoz.

Ehhez a jelenleginél jóval szervezettebb magyar mezőgazdaságra lenne szükség.

– Így igaz. A mai magyar viszonyok között egy átfogó strukturális reform legfőbb gátja maga a szétaprózott, sok érdektől szabdalt szerkezet. Aminek kapcsán azon azért elgondolkodhatunk, miért is olyan az, amilyen. Ha az EU-val folytatott tizenöt éves tárgyalássorozatunkat figyelmesen megvizsgáljuk, rájöhetünk, hogy az uniós tárgyalási stratégia egyik legfontosabb célja volt annak az 1988–89-ben még hatékony magyar mezőgazdasági termelési potenciálnak a meggyengítése, amelynek még néhány évvel korábban is csodájára járt a fél világ.

Ez is egy súlyos vád.

– Én azt nem mondom, hogy az uniós tárgyalópartnerek megtestesült gonoszként törtek volna a magyar mezőgazdaság vesztére, de az említett szándék világosan nyomon követhető. Persze nem véletlenül. Az ottani gazdák nyilván nem örültek volna egy hatékony, koncentrált szerkezetű konkurencia megjelenésének a közös piacon. Márpedig az akkori magyar mezőgazdaság – hangsúlyozom, gazdasági, hatékonysági szempontból – ilyen volt. Mi pedig, ahelyett, hogy ellenálltunk volna e törekvésnek, önként vertük szét a működő struktúrát. Nem a téeszeket sírom vissza, hanem azt a jól működő szerkezetet sajnálom, amelynek tulajdonviszonyait a gazdasági potenciál megőrzésével is igazságosan át lehetett volna alakítani, és ha így lett volna, akkor tényleg Európa egyik leghatékonyabb mezőgazdasága lépne be a közösségbe. Nem így történt – ez a magyar politika egyik legnagyobb bűne. Az elmúlt években minden folyamat ellentétes volt mindazzal, ami a termelőágazatok fejlődésében a fejlett országokban végbement. Ott megindult a koncentrálódás, nálunk az Orbán-kabinet még a legutóbbi években is főként csak szétszervezte az agrárgazdaságot. A Medgyessy-kormány legfőbb törekvése, hogy a folyamatot megfordítsa: ebben szerepe és megfelelő támogatottsága lesz a legegyszerűbb termelői integrációnak éppúgy, mint a termelői értékesítő szervezeteknek. Ezek kialakításában segíteni fog a kormány, ám a legfontosabb változásokat az új piaci viszonyok, a közvetlen uniós verseny fogja kikényszeríteni.

Tamás Gábor - Népszabadság