CIKKEK

FVM-lépés a „fekete” tej ellen

Tízezer gazda is kiszorulhat a piacról egy rendeletmódosítás miatt

2003. 10. 03.

Akár tízezer kisebb állattartót is ellehetetleníthet egy rendeletmódosítás, amellyel az FVM megtiltja a feldolgozóknak, hogy a termelési kvótával nem rendelkező gazdáktól tejet vegyenek át. Ezáltal mintegy 200 millió liter „fekete” tej tűnhet el a piacról, de a szigorítás termelői demonstrációkat válthat ki.

Csak akkor állíthatnak ki tanúsítványt a felvásárolt tejről az akkreditált nyerstejminősítő laboratóriumok a feldolgozók számára, ha azok a tejet termelési kvótával rendelkező gazdáktól veszik át – áll az FVM augusztus végi rendeletmódosításában. A szabályozási korrekciók következményeivel most kezdenek szembesülni a piaci szereplők.
Ennek oka a tárca lapunknak adott tájékoztatása szerint az, hogy „a jogszabállyal kapcsolatos ellenőrzések folyamatban vannak”. Ha a feldolgozók a minőségi tanúsítványokat nem tudják felmutatni, a hatóságok az előállított tejipari termékek értékesítését megtilthatják.
A változtatások célja elsősorban az, hogy visszaszoruljon a „szürke és fekete” tej forgalmazása – közölte a tárca Agrárrendtartási Hivatala (ARH). A minisztérium a termelési kvóta nélkül, vagyis jogszabályellenesen termelt és értékesített éves tejmennyiséget mintegy 200 millió literre teszi, ami rontja a tisztességes, köz- és egyéb terheket vállaló gazdák piaci pozícióit. Mindez különösen súlyos gondot okoz az idén, amikor a legális termelői szféra egyébként is 300-400 millió liter felesleget állít elő, és ennek kezelésére (külpiaci elhelyezésére) nem látszik elegendő forrás. A minisztérium megítélése szerint a feketén eladott, minősítés nélküli tejmennyiség zöme nem felel meg az élelmiszer-higiéniai előírásoknak sem, ezért „az ügy számos humán-egészségügyi kérdést is felvet”.
A szigorításokkal az FVM elméletileg minden olyan tehéntartót kizár a piacról, aki nem rendelkezik termelési kvótával. Döntően 3-4 tehenes kistermelőkről van szó, akik „háztól”, vagy renitens feldolgozóknak beszállítva adják el a tejet. Sirman Ferenc, az ágazati szereplőket tömörítő Tej Terméktanács (TT) igazgatója elmondta: e gazdák egyenként 15-20 ezer liter tejet termelhetnek évente, vagyis számuk – mintegy 200 millió literes illegális eladást feltételezve – 10 ezer körülire tehető. A szervezetnek azonban az ügyről nincsenek pontos információi, mivel e kör nem tagja a TT-nek. Az FVM pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy az intézkedés termelőkre és feldolgozókra gyakorolt hatását a tárca most méri fel.
Az igazgató szerint a terméktanács egyetért a minisztériumi szigorításokkal, mivel a mai ágazati helyzet a csatlakozás utáni uniós támogatások igénybevéte-lét is veszélyezteti. Az EU ugyanis a pénzek folyósításához pontos termelési nyilvántartásokat és szigorú ellenőrizhetőséget ír elő, ami a mostani körülmények között nem biztosítható. Az EU-harmonizációt szolgáló, jövő januártól hatályba lépő hazai rendelkezések szerint ráadásul emberi fogyasztásra csak úgynevezett extra minőségű tejet lehet majd felhasználni, de ilyet a „feketén” termelő kisebb gazdaságok nagy része nem képes előállítani.
A hatályos szabályozás szerint az évenként felhasználható termelési kvótát a TT „igazolja vissza” a tagok számára. Az idei kvóta 1,803 milliárd liter volt, amelyből az FVM – a feleslegcsökkentő állami lépések részeként – 38-40 millió liternyit felvásárolt. Bár a tárca szeptemberben meghirdette ennek eladását, a pályázatot a múlt héten meglepetésszerűen visszavonta. Sirman szerint a tárca szakértői sem tudják, hogy az FVM-vezetés miért döntött így. Most mindenesetre – néhány speciális esetet kivéve – nem lehet kvótához jutni az országban, mivel a tárca a piaci szereplők egymás közti adásvételét korábban megtiltotta. Ha tehát valaki – kvótavásárlással – legalizálni akarná termelését, azt ma nem tehetné meg.
A szigorítások nyomán 50-60 eddigi kitermelői partneremtől nem vehetném át a tejet – mondta Koppányi Miklós, egy tejfeldolgozó kápolnásnyéki családi vállalkozás vezetője. Hozzátette: az intézkedés hatására nő az elégedetlenség a gazdák körében. Értesüléseink szerint többen alkotmányossági aggályokat is felvetnek „a szabad termelés korlátozása” miatt, és demonstrációs szándékot fogalmaznak meg. Mint ismert, nemrégiben a legális gazdák is tiltakozást helyeztek kilátásba, mert a hazai piac meghatározó cége, a Friesland Hungária Rt. drasztikusan csökkentette a tejfelvásárlási árakat.

Kivételek

(a kvótaátruházási tilalom alól)
>> ha a tulajdonos teljes telepét egyben értékesíti
>> ha a tejtermeléssel foglalkozó cég felszámolás (végelszámolás) alá kerül
>> ha a kvótatulajdonos gazdasági társaságba, szövetkezetbe, termelői csoportba lép be
>> ha a kvótatulajdonos tejszövetkezetbe lép be

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail